Az alacsony, kiszélesedő talpon álló, két rézsútos füllel ellátott széles, lapos testű kylix a symposionokon használt legkedveltebb athéni ivóedényforma volt. Nagyon sok darabnál ezt a használati módot tükrözi a díszítés is, ahogy ezen a kylixen is: a központi jelenet mindkét oldalon egy nő- és egy férfialakot ábrázol lakomázás közben. Mindketten párnák között hevernek, a nő kezében ivókürt, a férfi mellén koszorú látható. Körülöttük, a jelenet hátterében mintegy a kompozíció dionysosi szféráját jelezve, borostyánindák tekeregnek. A jelenetet kétoldalt egy-egy nagyméretű szem keretezi, így a kylix az úgynevezett szemes csészék csoportjába sorolható. A típus, amelynek megalkotását hagyományosan Exékias, a legnagyobb feketealakos vázafestő nevéhez kötik, hamar nagy népszerűségre tett szert. Nemcsak a feketealakos, de vörösalakos kylixeket is díszítettek ily módon. A csészét emberi vonásokkal felruházó szemek különös hatóerőt kölcsönözhettek az ivóedénynek.
Belül, az edény vörösen hagyott közepén, az úgynevezett tondóban a vállán és mellén koszorúval díszített, tömlőn ülő ifjú képe látható.
A váza feketelakos díszítését vörös és fehér járulékos festés élénkítette. A több helyen lekopott fehér festés jelezte eredetileg a nőalak testszínét, a szemekben a középső koncentrikus kört, és fehér színű pontok alkották az alakok ruháinak és a párnák díszítését, valamint az indák részleteit. Vörös színt alkalmaztak a koszorúk, és egy-egy díszítő pont jelölésére.
Az alakok részeit jelző bekarcolások kivitelezése elnagyolt és hanyag, ugyanúgy az indák is szinte levél nélkül jelennek meg. A vázaképet stílusa az athéni késői feketealakos vázafestészet jellemzően elnagyolt, sietős kompozíciói közé sorolja. A kylix készítése ezen belül is a feketealakos vázafestészet legvégére, már a Kr. e. 5. század első évtizedére tehető.